Sorsunk alakulásában nem láthatjuk mindig Isten kezét, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy mindig velünk van.

C.H. Spurgeon

A weboldal a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával jött létre.

nemzeti-egyuttmukodesi-alap

Támogatás

A GONDVISELÉS A RÁSZORULÓKÉRT ALAPÍTVÁNY azzal a céllal jött létre, hogy idős, magányos embereknek, tartós betegséggel küzdő rászorulóknak, illetve nehéz körülmények között felnövő gyermekeknek és családjaiknak nyújtson testi és lelki támogatást. Kérjük, ha teheti segítse munkánkat, hogy még több rászoruló emberhez eljuthassunk.

Mit csinálunk?

Adománygyűjtés

Adományként szívesen fogadunk: ruhát, cipőt, ágyneműt, edényeket, tartós élelmiszert, játékokat, könyvet, hálózsákot, sátrat, babakocsit, háztartási gépet, táskát, kerékpárt, szőnyeget, tisztálkodási- és tisztítószereket, bútort.

Nyári úszótáborok

Alapítványunk fontosnak tartja, hogy nehéz helyzetben lévő családok gyermekei is lehetőséget kapjanak az úszás oktatásra és rendszeres, versenyzés nélküli, csupán a mozgás öröméért végzett úszó edzésre. Ennek érdekében nyaranta ingyenes nyári úszótábort szervezünk a gyermekeknek.

Tanácsadás

Igyekszünk az emberekhez odahajolni, és “meglátni az embert az emberben.” Fontosnak tartjuk, hogy ne “kampány” segítséget nyújtsunk, hanem ott legyünk a rászorulók mellett életvezetésükben, tanácsokkal lássuk el őket, és reményt és vigaszt nyújtsunk nekik.

Családtámogatás

Munkatársaink kapcsolatban állnak olyan kettészakadt, függőségektől megterhelt családokkal, ahol a személyes tanácsadás és a megfelelő szakemberhez történő közvetítés az évek során tartós, pozitív eredménnyel járt. Ezeknek a családoknak alkalmanként – a létfenntartáshoz elengedhetetlen – anyagi vagy természetbeni támogatást nyújtunk.

Csatlakozzon hozzánk, és segítsünk együtt a rászorulókon.

A gondviselés kinyitja a második ajtót, amikor az első becsukódik. /Charles Haddon Spurgeon/
Csatlakozom