A 2020-as év megviselt.
Egy olyan időszakban, amikor térdre kellett volna ereszkednem és következetesen kinyitnom a Bibliát, elkezdtem bezárni és elhúzódni. Nem egyről a kettőre, hanem fokozatosan. Nem volt szándékos, hanem inkább egy akaratlan váltás. Nem haragudtam Istenre, nem voltam lelkes a szertartásokat övező a hit gyakorlati megnyilvánulásaival szemben.
A Máté 17:20-ban, amikor Jézus elmagyarázza a tanítványoknak, miért nem képesek meggyógyítani az epilepsziás fiút, így válaszolt: “Ő így válaszolt: „Mert kevés a hitetek. Igazán mondom nektek: ha csak akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: »Menj innen oda!«, bizony az oda is menne. Semmi sem lenne lehetetlen számotokra.”
De 2020-ban mindent olyan lehetetlennek éreztem. Olyan volt, mintha megengedtem volna, hogy 2020-as évben én magma is, és a hitem is erőtlenné váljon.
Nos, mi lenne a legjobb alkalom arra, hogy kihúzzam magam ebből az állapotból, mint egy újév kezdete?
Rádöbbentem arra, hogy a mustármag még mindig ott van bennem valahol, így újra elkezdhet virágozni a hitem.
Olyan lenne ez, mint amikor egy sportcsapat elveszítené a legjobb játékosait és ahelyett, hogy szuperjátékosokkal kezdenék újra a szezont, inkább fiatal tehetségekkel indulnak neki az évadnak.
Nem egy napról a másikra történne, de ez segítene abban, hogy a fejlődés szilárd alapját megvethessék.
Mint minden egyes célok, vagy újévi fogadalmak listájánál, szükséges, hogy reális elvárásaim legyenek, mivel a változás nem azonnali.
De egy kis hittel és kitartó imákkal, 2021-ben elkezdhetek azon emberré vállni, akit Isten teremtett.
-Kelly Barbrey
Milyen változtatásokat határoztál el ebben az évben annak érdekében, hogy elmélyítsd a hited?
Forrás: https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/01/29/rebuilding-year