„Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is – mondja -, mert megtaláltam elveszett drachmámat! – Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,8-10

Fuldokoltam a tengerben, amit három aprócska gyermek gondozása jelent. Komoly kihívást jelentett minden alkalom, amikor el kellett mennünk otthonról. Egyik nap is összeszedtem a bátorságomat, és elindultunk az áruházba ajándékokat vásárolni karácsonyra. Mikor a pénztárhoz értünk, kértem a gyerekeket, hogy kapaszkodjanak anya nadrágjába, amíg fizetek. Kicsi öklük nyomása jelezte, hogy ott vannak mellettem. A fizetés végeztével megfordultam, s akkor vettem észre, hogy a kétéves Ryan nincs sehol. A három gyengéd nyomás a lábamon abból adódott, hogy egyik gyermekem két kézzel kapaszkodott, a másik eggyel, miközben öccsük szó nélkül elszelelt.
Gyorsan felkaptam a gyerekeket, és beleraktam őket a hatalmas bevásárlókocsiba, a csomagot a kocsi alatti rácsra gyömöszöltem, és nekiindultam megkeresni elkóborolt kétéves gyermekemet, kétségbeesetten kiáltozva a nevét és kérdezgetve az embereket.
„Nem látta a kisfiamat? Kétéves. Barna haja van, a korához képest elég magas. Nem látta valaki?”
Egy idősebb hölgy jött oda végül: „Kedvesem, én láttam egy barnahajú kisgyereket az előbb, egy jókora dobozzal a karjában ment ki azon az ajtón.”
Pár másodperc múlva megpillantottam, tipikus kétéves járásával cipelt egy hatalmas cipősdobozt. Kicsi fiam nem csak elszökött, de még egy óriás férficipőt is elemelt a polcról.
Felkaptam a kis áruházi tolvajt, és magamhoz szorítottam.
Valami magára vonta a figyelmét, és elcsatangolt. Nem akartam belegondolni, mi történhetett volna vele, ha nem találom meg. Annyira szeretem, hogy a világ végéig eltoltam volna azt a bevásárlókocsit a nevét kiabálva, míg biztonságban a karjaimban nem tudhatom.
K.W. Osbeck írja a Káprázatos kegyelem című könyvében: „Ha valamit megtanulhatunk az Újszövetségből, az mindenekelőtt Isten szeretete, amivel az elveszett embereket keresi. Kereszténnyé válni a szó igazi értelmében azt jelenti, hogy Isten útjába helyezkedünk, hogy megtaláljon – már nem futunk kereső szeretete elől.”
Talán te is elkóboroltál Istentől. Egyik kaland követte a másikat, észre se vetted, s ott találod magad a tömegben, talán már túlságosan messze Tőle – gondolod.
Nem, sosem lehetsz túl messze.
Állj meg. Ott, ahol vagy. És hagyd, hogy ölbe kapjon.
A csomagot, amit cipelsz – zavaró érzelmeidet, tévedéseidet, olyan lépéseidet, amiket bárcsak meg se tettél volna – add át Neki. Miközben hazavezet téged, ezeket mind helyre rakja oda, ahova valók.

Uram, szeretnék az öledbe mászni. Vedd át tőlem összegyűjtött tévedéseim, bukásaim csomagját. Örülök, hogy ma végre megtaláltál. Jézus nevében, Ámen.

(Suzie Eller: For When You’re Lost, Encouragement for today, 2013.10.04., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2 Comments

  1. Drága Atyám! Vedd öledbe gyermekem és öleld át őt! Tartsd szorosan kérlek! Jézus nevében kérlek…Ámen

Leave A Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *