Döntened kell

Lerombolunk „minden okoskodást és minden magaslatot, amely az Isten ismeretével szemben emelkedik, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre.” 2Kor 10,5

Egyik reggel iskolába indulás előtt nyolcéves kisfiam odajött hozzám, és
így szólt: „Anya, ma nem akarok aggódó lenni. Nem akarok félni attól,
hogy nem leszel itthon, mikor hazajövök az iskolából. Nem akarok félni
attól, hogy a tanító néninek nem fog tetszeni, amit itthon csináltam
környezetből. És nem akarok aggódni apáért, hogy nehogy autóbalesete
legyen. Olyan akarok lenni, mint a többi gyerek, akik sosem félnek
semmitől!”

Összeszorult a gyomrom, ahogy hallgattam, hogyan sorolja a félelmeit.
Engem is gyerekkoromtól végigkísértek az aggódó gondolatok, tudtam,
miről beszél.

De én azt hittem, az én aggodalmaim abból fakadtak, amiket átéltem
szüleim válása kapcsán. Az én aggodalmaimnak szilárd alapjuk volt. Apám
elhagyott minket mielőtt megszülettem. Két éves lettem, mire a válás
véglegessé vált.

Mióta az eszemet tudom, mindig féltem attól, hogy édesanyám is el fog
hagyni. Az elutasítástól, az elhagyástól való félelem minden
kapcsolatomat végigkísérte, legyen az barátság, szerelem, sőt még a
házasságomat is.

Menet közben elfogadtam az aggódást egyfajta fogyatékosságnak, és
tudomásul vettem, hogy hozzátartozik az életemhez. Hagytam, hogy
gondolkozási mintává váljék.

És most itt állok a kisfiammal, aki közli velem, hogy szeretne egy napig
nem aggódni! Igenis segíteni fogok neki! Szerettem volna kitépni a
félelemszálakat a gondolatai közül, és megmutatni neki, mit kezdjen
velük.

Nem tudtam elvenni a gyermekem félelmeit, de segíthettem, hogy bátran
szembeszálljon velük, és győzedelmeskedjen rajtuk. – El kell döntened,
mit kezdesz az aggodalmaiddal – mondtam neki, és megosztottam vele három
igazságot, amik segíthetnek.

1. A többi gyerek is aggódik és fél, csak nem beszél róla.
2. Az aggódás és a félelem természetes dolgok, különben Isten nem mondta
volna legalább százszor a Bibliában, hogy ne aggodalmaskodjunk, ne
féljünk.
3. De nemcsak azt mondta, hogy ne aggódjunk és ne féljünk, hanem azt is megmondta, mit tegyünk helyette!

Felolvastam neki hangosan mai alapigénket a 2Kor 10,5-öt: lerombolunk „minden
okoskodást és minden magaslatot, amely az Isten ismeretével szemben
emelkedik, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti
engedelmességre.” Zavart tekintete elárulta, hogy fogalma sincs, mit kéne tennie, ezért elmondtam közérthetőbben is:

– Figyelj, Andrew, amikor megjelenik egy aggódó gondolat a fejedben,
kapd el, mint egy baseball labdát. – Kezemet úgy formáztam, mintha benne
lenne a labda, és megkértem, nézzen rá. – Olyasmi ez, amit Jézus
mondana nekem?

Ha nem, akkor dobd a pályán kívülre!

Például, azt mondja az aggódás: – Anyukád nem lesz otthon, amikor hazaérkezel. – Jézus mondana ilyet? – kérdeztem.
– Nem, – válaszolta.
– Akkor dobd el messzire! – mutattam neki egy széles mozdulattal.

– Azt mondja az aggódás: – A tanító néninek nem fog tetszeni, amit csináltál környezetórára! Mondana ilyet Jézus?
– Nem.
– Dobd hát el azt is!

Végigsoroltuk a többi aggodalmaskodó gondolatot, és segítettem neki dönteni, mit tegyen velük.
Azután imádkoztunk, és kértük Istent, hogy minden aggódó gondolat
helyére helyezzen biztonságos, békés gondolatot, megköszöntem Neki, hogy
mindig vigyázott Andrew-ra, ezzel emlékeztettem kisfiamat, milyen jól
végzi a dolgát Isten.

Az együtt mondott Ámen után felnéztem, és jó volt látni a ragyogó
mosolyt Andrew arcán. – Köszönöm, anya! – mondta lelkesen, mint akinek
minden félelme elszállt.

Ma már 17 és 20 évesek a fiaim Sokszor előfordult, hogy szerettem volna
elvenni tőlük a félelmeiket. Kísértést éreztem, hogy megoldjam helyettük
a problémáikat, kihúzzam őket a kényes szituációkból. De megtanultam,
hogy ezzel nem segítem a hitük növekedését, sem azt, hogy megtanulják,
hogyan küzdjenek meg a nehézségekkel.

Amit tehetünk, amire a gyermekünknek szüksége van, az a jelenlétünk:
beszéljük át a küzdelmeiket, hallgassuk meg a történeteiket, imádkozzunk
értük a félelmeikről, és mondjuk el nekik, hogy Isten minket hogyan
segített a nehézségeinkben.

Uram, segíts, hogy csendben maradjak, hagyjam, hogy te legyél Isten a
gyermekem életében. Segíts a Te igazságodban járni, legyőzni saját
aggódásomat, hogy megoszthassam velük útmutatásodat, megmutathassam,
hogyan hagyatkozzanak Rád, amikor segítségért jönnek hozzám. Jézus
nevében, Ámen.

Renee Swope: You Get to Decide, Encouragement for today, 2015.06.30.; www.proverbs31.org; kép:pinterest.com; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com