„Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!”
2Thesszalonika 3:16
Nemrégiben történt, hogy egy konferencián megtartott előadásom előtt egyik munkatársammal ebédeltem. A fiatal pincérnő éppen ellenőrizte, hogy az asztalunknál minden rendben van-e, amikor feltettem neki egy váratlan kérdést: „Ha Isten teljesítené bármilyen kérésedet, mi lenne az az egy dolog, amit kérnél Tőle?”
Gondolkodás nélkül rávágta, „Békességet kérnék Tőle.”
Egy könnycsepp gurult le arcán, amint elmesélte, hogy szeretett nagymamája csupán pár nappal korábban hunyt el.
Történetéből nyilvánvaló lett előttünk, hogy családjában senki nem hitt Istenben, s ez őrá is igaz volt, bár ez igazából nem Krisztus tudatos elutasítása volt részéről. Érezte, hogy legbelül egyfajta mély nyugtalanság járja át, de fogalma sem volt arról, miként tudná lecsendesíteni és helyrerakni ezt a belső zűrzavart, és azt sem értette soha, honnan jönnek ezek az érzések. Mint a legtöbb ember, ő is napról napra élte az életét, és nem igazán volt végső célja vagy értelme az életének.
Ez a fiatal hölgy pont olyan, mint társadalmunk többsége: Sodródunk az árral, a megélhetésért dolgozunk, megoldásokat keresünk reménytelennek tűnő helyzetekre, s az egésznek végsősoron szinte semmi értelme.
Az esetek többségében nincs megfelelő válasz az ember nagy kérdéseire, legfőképpen a belső űr és hiányérzet dilemmája, valamint a békesség hiánya zaklat fel minket. Ennek következtében pedig úgy tűnik, nem is létezik megfelelő válasz arra, miért küszködjön az ember tovább, minek szenvedjünk az élet sorozatos megpróbáltatásainak terhe alatt?
A bennünket kiszolgáló fiatal pincérnő ezt a saját szavaival úgy összegezte, „Békességre van szükségem.” Mások talán azt mondanák, „Magányos vagyok”, vagy „Ha a házastársam igazán szeretne, akkor végre boldog lennék” és hasonlók. Különböző variációkban ugyan, mégis ugyanazt a dalt fújja mindenki: „Valami nem stimmel, boldogtalan vagyok. Nyugtalan vagyok. Nincs békességem. Valami baj van velem?”
A világias társadalmunk által közvetített üzeneteknek áldozatul eső emberek mind megtapasztalják ezt az űrt és hiányt, de nem veszik észre, hogy ‘Isten-hiányban’ szenvednek. Kultúránk, a mai társadalom állandóan olyan kijelentésekkel bombáz minket, mint pl. „Ha csak egy picit vékonyabb lennél, divatosabban öltöznél, egy Mercédeszt vezetnél, a város gazdagabb negyedében élnél, egy kicsivel többet keresnél …”, és még sorolhatnánk. Valahogy ezen nagyratartott és felmagasztalt megoldások egyike sem szolgál hosszútávú, végleges és kielégítő válasszal az ember legmélyebb vágyódásaira.
A fiatal pincérnőnek igaza volt, mert valóban, az emberiség legnagyobb hányadában ott bújkál az a nyugtalanító érzés, hogy ennyi nem elég, többre van szükségünk, és hogy hiányzik az a mindent átfogó és felölelő dolog, a békesség.
https://www.bible.com/reading-plans/13452/day/1?segment=0, fotó: pinterest
